Tragikus esemény a Zsiráfházban
Sajnos, a rendkívül sikeres évet egy szomorú december zárta. Egy nagy állatkerti kedvenc, Nuru, a recés zsiráf váratlan elpusztulása keserítette el az állatkert dolgozóit.
December 19-én reggel gondozója halva talált a fiatal bikára a Zsiráfházban. Az egyből látszott, hogy nem baleset vezetett a pusztulásához, hanem egy nagyon gyors lefolyású, végzetes betegség. A megdöbbenésünkhöz az is hozzájárult, hogy előző nap semmilyen betegségre utaló tünetet nem észleltünk, és Nuru a délutáni takarmányadagját is gond nélkül fogyasztotta el. Az állat hasa feltűnően puffadt volt, amely alapján először bélelzáródásra is gondoltunk. Az állatkert állatorvosa azonnal felboncolta az állatot, és a béltraktusban, a vesében és szíven is gyulladásos megbetegedés bizonyítékait találta. Konzultáltunk a Fővárosi Állatkert főállatorvosával, majd saját és mások tapasztalatai alapján a legvalószínűbbnek egy Clostridium nemzetségbe tartozó kórokozót jelöltük meg az állat pusztulásának előidézőjeként. A pontos meghatározásra várunk, a laboreredmények még nem érkeztek meg.
A Clostridium baktériumok közé rendkívül veszélyes kórokozók is tartoznak, az általuk termelt toxinok, vagyis mérgek képesek elpusztítani egy élő szervezetet. A tetanusz és a botulizmus például az emberre is végzetes lehet. Ezek az anaerob baktériumok főleg a talajban élnek, de a szennyezett élelmiszerekben, illetve a bélben is megtalálhatók. Tetanusz ellen az állatokat is oltjuk, de ez nem nyújt védelmet több más Clostridium okozta fertőzéssel szemben, amelyek kifejlődéséről sajnos keveset tudunk. Feltételezhető, hogy az immunrendszer egyedi különbségei is szerepet játszanak abban, melyik állat betegedik meg. Bár szerencsére nem túl gyakori, az állatkerti világban nem egy esetben történt már hasonlóan tragikusan végződő, gyors lefolyású Clostridium okozta pusztulás, nagyméretű emlősöknél is (például Budapesten idén egy elefánt).
Nuru elpusztulása után természetesen megtettük azokat az intézkedéseket, amelyek a két másik zsiráf és a gondozóik védelmét szolgálják. A zsiráf fajmegmentési programban való részvételünket ez az eset nem befolyásolja, hiszen nem a tartóhely és a gondozás esetleges hiányosságai vezettek az állat pusztulásához. Az, hogy újra háromtagú lesz-e a zsiráfcsapat, vagy más megoldás születik, a programmal való egyeztetés után derül ki.
Fotón Nuru érkezése látható az év elején.
További hírek »
hozzászólások
Szegény zsiráf! Arra van lehetőség,hogy majd a az érkező zsiráfoknak kölykökeik is lesznek?.
Természetes, hogy mind megoldás nagyon jó lenne. Én azért szurkoluk egy zsiráftehénért. És ha netán kettő jönne az igaz szuper lenne!!!!
Felvettük a kapcsolatot a zsiráf fajmegmentési programmal. Természetesen nagyon örülnénk, ha már most kapnánk két tehenet, de természetesen elfogadjuk azt, ahogy a program dönt. Mindenesetre azon vagyunk, hogy akár hím, akár nőstény, de három zsiráf lakja újra a bemutatót!
Szomorú dolog :-(
Van rá lehetőség, hogy esetleg egy zsiráftehén kerüljön a csapatba?







