Idén is két hiénakölyök született
A tavalyi év zoológiai szenzációját jelentette két foltos hiéna kölyök születése május 23-án. Ebben az évben, pontosan két hónapra rá, július 23-án született újabb két kis hiéna, hasonlóan a külső kifutóban, mint első alkalommal. Kianga ismét jó szülőnek bizonyult, gondosan neveli kicsinyeit, bár most már valamivel könnyebb a dolga, hiszen az idősebb testvérek is besegítenek – mindketten nőstények. Csak az apaállat érezheti magát újra kiközösítettnek, de hát ez a foltos hiénáéknál a családi szokás, a hímek ott teljesen alárendelt szerepet játszanak.

Négyhetesen (Fotó: Veprik Róbert)
A kis hiénák nemét még nem ismerjük, azt csak genetikai vizsgálat tudja eldönteni, hiszen a nőstények és hímek, minden külső jegyüket tekintve, beleértve a nemiszerveket is, teljesen egyformák. Ehhez szőrmintát kellett vennünk a kölykökből, a fotó is ekkor készült.
A hiénakölyköket viszonylag sokáig, egy éves korukig neveli anyjuk, így a tavalyi alomnak már próbálhatunk a nemzetközi fajmegmentő program törzskönyvezetőjével új állatkertet találni. A kicsik természetesen még maradnak a hiénák kifutójában, ahol, némi szerencsével, a látogatók is megleshetik őket.
További hírek »







