Az ormányosmedvék új kifutója
A nagy fejlesztésen kívül kisebbek is zajlanak az állatkertben. Legutóbb az ormányosmedvék kifutója épült fel a Vadaspark dél-amerikai területén. Méghozzá olyan helyen, ahol sokáig, miután a régi pókmajom-bemutatót biztonsági okokból megszűntettük, a látogatóinknak viszonylag hosszú „állatnélküli” sétát kellett tenniük két kifutó között, az erdei ösvényen.

Erdei kifutó (Fotó: Endrédi Lajos)
Az új lakók be is költöztek, két hím a jászberényi, három fiatal nőstény a zürichi állatkertekből érkezett Szegedre. Bár a két társaság között némi nézeteltérés támadt az első találkozásuk során, végül láthatóan megbékéltek egymás közelségével, így most már nagyobb nyugalom uralkodik az erdei kifutóban. A fejlesztést a Vadaspark önerőből, illetve a közcélú foglalkoztatási program keretében alkalmazott munkatársak segítségével tudta véghez vinni.
A vörösorrú ormányosmedve vagy más néven koáti Dél-Amerika trópusi, szubtrópusi területeinek lakója. A mosómedvefélék közé tartozó ragadozó. A nőstények és azok utódai csapatokban élnek a fás területeken, a hímeket csak párzási időszakban fogadják be maguk közé. Mindenevők, a kisebb termetű gerincesektől a gyümölcsökig sokféle eledel után kutatnak az erdők talaján és a fákon, gyakran a majomcsapatokat követve. Az indiánok félig majomnak és félig medvének tartják, sokfelé házi kedvencként fogadják otthonukba. Természete valóban barátságosabb, mint morózus rokonaé, a mosómedvéé.
További hírek »







