Örökbefogadás a Vadasparkban
Ugrás az online örökbefogadásra!
Mit jelent az örökbefogadás?
Világszerte elterjedt formája az állatkert állatainak támogatására, amely Szegeden is nagy hagyományoknak örvend. Nem kell hazavinnie a kedvencét, az továbbra is az állatkertben marad. Viszont azzal, hogy örökbe fogadta, az erre felajánlott összeggel egy évig támogatja az állat tartását, így hivatalosan is nevelőszülőjévé válik erre az időszakra.
A Vadaspark egy oklevél átadásával hitelesíti az örökbefogadás tényét, sőt, aki ezt kéri, a nevét feltüntetjük majd májustól az örökbefogadók falán, illetve az állatkert honlapján. Minden örökbefogadónkat szívesen látunk az állatok Világnapján, az állatkerti szülői értekezleten.
Időtartam: egy évre szól.
Kizárólagosság: nincsen, egy állatot többen is örökbe fogadhatnak.
Minimális örökbefogadási összeg:
- magánszemélyeknek és iskolai, óvodai csoportoknak min. 5.000 Ft.
- cégeknek, intézményeknek min. 50.000 Ft.
Tudnivalók:
Magánszemélyek minimum 25.000 Ft összeg esetében egész évben, korlátlan számban meglátogathatják a kedvencüket. Az örökbefogadók falán (májustól) kiemelt módon jelenítjük meg a támogatását. Az iskolai, óvodai csoportoknak legalább 25.000 Ft összeg esetén foglalkozás keretében mutatjuk be a kiválasztott állatot, és hasonló kiemelt megjelenést kapnak az örökbefogadók falán A cégek, intézmények örökbefogadását, ha kérik, egy tábla örökíti meg az állat kifutójánál. Az örökbefogadó nevét a honlapunkon is feltüntetjük, az adott állatfaj ismertetőjénél.
Az örökbefogadás módja:
Ha kiválasztotta kedvencét, megkereshet minket személyesen (pénztár), e-mailen (info@zoo.szeged.hu), vagy telefonon (+36 62 542 530), de mód nyílik online örökbefogadásra is. Csekkel vagy átutalással lehet kifizetni a támogatási összeget, a Szegedi Vadasparkért Alapítvány számlaszámára. Kérjük, a megjegyzés rovatot így töltse ki: Az <állatfaj> örökbefogadása! Csak a pénz megérkezése után, vagy a befizetés igazolásával tudjuk átadni az örökbefogadásról szóló oklevelet a Vadaspark titkárságán!







