A Szegedi Vadaspark története
Tartalom: Az állatkert megszületik / Első évek / Egy különleges állatkert
A fejlődő állatkert / A jelen és jövő állatkertje
Az állatkert megszületik
Csakúgy, mint sok más vidéki városban, Szegeden is felmerült a gondolata egy állatkert létesítésének az 1960-as években. A város felsőoktatási intézményeinek nagy múltra visszatekintő biológus képzése csak tovább erősítette az igényt, amely azonban sokáig csak terv szinten maradt. A szóba jött helyszínek a Füvészkert és a Tisza közötti szabad terület, az újszegedi Liget, illetve a Sancer-tavak környéke voltak. Végül is az utóbbi területen indult meg a 80-as években – hivatalos engedély nélkül, társadalmi munkában – az állatkert létesítésének folyamata. Diákok, egyetemi tanárok létrehoztak egy karámot a területen, ahol őzeket és vaddisznókat tartottak.
Mi történt 1989 májusában?
Május 2. – A magyar–osztrák határon megkezdődik a műszaki zárrendszer, a „vasfüggöny” felszedése.
Május 13. – A Németh-kormány azonnali hatállyal leállíttatja a nagymarosi vízi erőmű építését.
Május 15. – 30 év után újra szovjet államfő, Mihail Gorbacsov látogat Pekingbe.
Május 25. – A Népképviselők Gyűlése a Szovjetunió első – és utolsó – elnökévé Mihail Gorbacsovot választja.
Május 31. – George Bush amerikai elnök az NSZK-ban tett látogatása alatt javasolja a szabad választásokat Kelet-Európában, valamint a Berlini Fal lebontását.


(1) Forrás: Délmagyarország, 1989.05.26. (2) Ede, az üstökös mangábé az első nagy ritkaság - a 20. évfordulót még megélte
Végül 1985. december 5-én született meg a Szegedi Városi Tanács határozata, amely a Vidámpark részeként létrehozta az intézményt. A határozatot tett nem követte, gyakorlatilag kiadások nélkül, pusztán társadalmi munkából, bontásokból, cégektől, iskoláktól kapott anyagokból indult meg az építkezés. A Vadaspark ekkor még gyakorlatilag "féllegálisan" működött. 1985-ben az állatgyűjtemény mindössze 3 majomból, pár őzből és vaddisznóból, valamint egy óriáskígyóból állt. 1989-re a számuk szépen gyarapodott. 1989. január 1-től önálló intézmény lett a Vadaspark, ugyanezen év májusában, Gyermeknapon, május 28-án nyitotta meg a kapuit - immár hivatalosan is - 3-4 hektáros bemutatóval.

1987. augusztus 20. - a nem hivatalos megnyitó (Hornok Tibor fotója)
Vadaspark vagy állatkert?
Több olyan vadaspark is van az országban, amely csak nevében az, hiszen egzotikus állatokat is bemutató, igazi állatkert. Ide tartozik a szegedi is, ahol kezdetben komoly szakmai vita volt arról, vajon európai vadakon alapuló vadaspark jellegű maradjon, vagy nyisson az egzotikus különlegességek felé? A vita hamar eldőlt, és a sikerünk azt mutatja, helyes irányt választottak az elődeink.
Első évek
Bár kezdetben viszonylag szegényes volt az állatállomány, az rohamosan bővült. Méghozzá azon szemlélet szerint, amely ma is meghatározó a Vadaspark gyűjteményét tekintve: kifejezetten ritka, veszélyeztetett állatok bemutatása lett a cél, földrajzi elterjedés szerint csoportosítva őket. Ezen felfogás összhangban állt az akkor világszerte megújuló állatkert szemlélettel, és lehetővé tette, hogy a Vadaspark hamar bekapcsolódjon a nemzetközi állatkerti vérkeringésbe.


Küzdelmes évek voltak... (Forrás: Délmagyarország, 1993.02.10.)
A földrajzi bemutatók kialakításának első állomása a Dél-Amerika terület kiépítésével kezdődött, amely 1994. májusában nyílt meg, amelynek avatásán a perui és az ecuadori nagykövet is jelen volt. A nemzetközi fajmegmentési programokban való első jelentős részvétel a karmosmajmok kapcsán kezdődött meg, az elért sikerek révén hamar nemzetközi hírnévre tett szert az intézmény.


A dél-amerikai bemutató "védjeggyé" vált
Az oktatás, mint a modern állatkertek egyik fő feladata, szintén nagy hangsúlyt kapott a kezdetektől fogva. A város támogatásával épült fel a zooiskola faépülete 1993-ban (a mai Terrárium ház). Az intézményt - magas színvonalú oktatási-nevelési munkájának elismeréseként - a Környezet- és Természetvédelmi Minisztérium 1993-ban Környezetvédelmi Oktatóközponttá nyilvánította.

Egyházi István
igazgató (1986-1998)
A tanár végzettségű Egyházi István volt az, aki ritka fajokra specializálódott állatkertként határozta meg az intézmény profilját. Utóbb a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium igazgatójaként folytatta pályafutását.
Egy különleges állatkert
A legfiatalabb: a hagyományos, önkormányzati tulajdonban lévő állatkertek közül a szegedi a legfiatalabb.
A legnagyobb: a hazai állatkertek közül a legnagyobb területen a Szegedi Vadaspark fekszik, közel 45 hektáron. Ezen nagy területnek egyenlőre még csak egy része épült be, így a fejlesztéseknek nem szab határt az állatkert kerítése…
A ritka állatok kertje: a Vadaspark a kezdetektől fogva elsősorban a ritka, veszélyeztetett állatok tartását tűzte ki célul. A története során számos olyan különleges állatot mutatott be, amelyek még Nyugat-Európában is ritkaságnak számítanak.
A fajmegmentési programokban való részvétel: hazánk állatkertjei közül Szegeden volt, és most is a legnagyobb azon fajok aránya, amelyeket nemzetközi fajmegmentési program (EEP, ESB) keretében tartanak.
Állatok tágas kifutókban: a kezdetektől a természetszerű elhelyezés volt a bemutatók kialakításának fő szempontja. Ekkora és ilyen természetes kifutókkal jó darabig csak Szegeden találkozhattak a magyar állatkertlátogatók.
A természetvédelmi mentőközpont: a Szegedi Vadaspark fogadja a legtöbb vadon sérült, elárvult, vagy éppen a határon elkobzott, jogtalanul tartott védett állatot. Ezek száma félezer is lehet évente. 2001-ben a Vadasparkot Pro Natura Emlékplakettel tüntette ki a Környezetvédelmi Minisztérium - állatkertek közül egyedüliként.

Pintér Tibor, az ország első zoopedagógusa (Délmagyarország, 1997.08.16.)
Zoopedagógia: már a kezdetektől fogva a legfontosabb feladatunk a nevelés és oktatás. Itt rendeztek elsőként zoopedagógiai konferenciát, sőt, az első főállású zoopedagógus (állatkertben dolgozó pedagógus) is itt dolgozott a hazai állatkertek közül.
Állatkerti gondozóképzés: hazánk egyetlen állatkerti gondozó képzésének a Szegedi Vadaspark ad otthont.
A fejlődő állatkert
A Szegedi Vadaspark fiatalsága okán többnyire korszerű tartóhelyekkel rendelkezett, de voltak itt is elavult ketrecek, amelyeket mielőbb fel kellett váltani, ahogy az állatkerti szemlélet, a látogatók elvárásai is változtak. Emellett megszületett egy rendelet, amely az állatkertek működését szabályozta, egyben meghatározta a férőhelyek minimális méretét is. Ezen feltételeknek 2006. december 31-ig kellett megfelelnie a hazai állatkerteknek.
Emellett nagy gondot jelentett a házak hiánya, ahol a nagyobb termetű, trópusi állatokat megfelelően el lehetne helyezni, és ahová a látogatók télen is bemehetnének. A természetvédelmi mentőtevékenység egyre inkább meghatározóbbá vált, szükség volt egy korszerű befogadóközpontra. A zoosuli is „zsugorodott” az igények növekedésével, a magas színvonalú oktató-nevelő munka feltétele egy korszerű oktatóház felépítése volt.

Dr. Gősi Gábor
igazgató (1998-2006)
Az állatkert második igazgatója, állatorvos. Itthon és külföldön egyaránt kiváló szakemberként ismerték el: elnöke volt a Magyar állatkertek Szövetségének, egyedüliként volt nemzetközi fajmegmentési program (Fehérarcú tamarin EEP) koordinátora hazánkban. Munkássága alatt az állatkert rohamos fejlődésnek indult, korszerűbbek lettek az állattartóhelyek, tovább bővült a gyűjtemény. Hosszan tartó, súlyos betegség után távozott közülünk. Emléktáblája a trópusi ház közelében található.
Jórészt állami és önkormányzati forrásokból indulhatott meg a Vadaspark korszerűsítése, melynek révén évről évre egy-egy újabb épület került átadásra. Ezen fejlesztések következtében a Szegedi Vadaspark megőrizte előkelő helyét a honi állatkertek rangsorában, továbbra is a legkorszerűbbek egyikének számított.
Fejlesztési kronológia:
2000 - Papagáj ház és röpde, japán makákó kifutó
2002 - Hópárduc és hiúz kifutók
2003 - Régi majomház felújítása, erdei kutya kifutó
2004 - Ázsia-ház (gibbon, sörényes makákó)
2005 - Dél-Amerika-ház (tapír, pókmajom, bőgőmajom, kapibara)
2006 - Oroszlán-ház
- Természetvédelmi mentőközpont és karanténházés karanténház
- Természetvédelmi Oktató Központ
- Dél-Alföldi Tanya
- Madagaszkár Ház
2007 - Jaguár-ház és kifutó, Terrárium-ház felújítása
2008 - új Főbejárat, Afrika-ház (gepárd, cerkóf, tompaorrú krokodil, pintyröpde), rozsomák kifutó
2009 - Szibériai tigris és kínai párduc kifutók
2010 - Farkas, vidra, aranysakál kifutók és madárröpdék, hangyász és pókmajomkifutók
A jelen és a jövő állatkertje
A Szegedi Vadasparkban az elmúlt években jelentősen nőtt a látogatók száma, köszönhetően a folyamatos fejlesztéseknek, és a ritkaságuk mellett népszerű állatokkal is egyre gazdagodó gyűjteményének. Sokáig évente kb. 100 ezer látogatója volt az állatkertnek, 2004. óta ez a szám folyamatosan növekszik, sőt, 2008-ban már a 171 ezret is meghaladta.
Az állatlétszámot tekintve (kb. 140 faj 650 egyede) - a hazai állatkertek viszonylatában – közepes méretű állatkertnek számít a szegedi, de ha a tartott fajok természetvédelmi értékét, ritkaságát tekintjük, ma is élen állónak számít. Az itt tartott fajok negyedét nemzetközi fajmegmentési program keretében tartja a Vadaspark, amely szintén kimagasló arány.

Veprik Róbert
igazgató (2006 óta)
Dr. Gősi Gábor mellett tanulta ki az állatkertészeti szakmát, gyűjteményi felügyelőként, majd igazgatóhelyettesként. 2006-ban vette át a Vadaspark irányítását, és folytatta a nagyívű fejlesztéseket, amelyek révén a Vadaspark egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a közönség körében. A Magyar Állatkertek Szövetségének elnöke, a Technical Assistance and Animal Welfare Committee (EAZA) tagja.
2009. májusában kerültek átadásra a szibériai tigris és kínai párduc bemutatók. A fejlesztések azonban nem állnak le. Az afrikai területet zsiráf és zebra házakkal, és hozzá tartozó kifutókkal, valamint pápaszemes pingvin bemutatóval tervezzük bővíteni. Az európai állatok területe szintén gazdagodik, európai farkas, aranysakál, vidra, siketfajd és bagolybemutatók várják majd a látogatókat. Szintén egy korszerű játszótér megvalósítása. Természetesen, ezek csak a legnagyobb volumenű fejlesztések, sok más kisebb-nagyobb meglepetés fogja még várni a Vadaspark hűséges látogatóit.

A Szegedi Vadaspark munkatársai (2009)







