Angol: Grey Heron
Francia: Héron cendré
Német: Graureiher
Román:
Szerb:

Rendszertan: Gólyaalakúak rendje / Gémfélék családja

Elterjedés, élőhely: Eurázsia és Dél-Afrika nagy részén előfordul, Európa
Természetvédelmi helyzete: Nem veszélyeztetett

Testtömeg: 1–2 kg
Testhossz: 90–98 cm
Szárnyfesztávolság: 175–195 cm

Táplálkozás: Halak, kétéltűek, csigák, hüllők, kisemlősök, rákok
Szaporodás: 24–25 napos kelési idő után 4–5 fióka kel ki
Élettartam:
Szociális viselkedés: Társas madár

A szürke gém nevéhez illően alapvetően szürkés színezetű. Nyaka és feje fehéres, bóbitája, mely a szeme mögül indul, fekete. A bóbitával még nem rendelkező fiatal egyedek feje sötétszürke. Evezőtollai feketék, szárnyfedői sötétszürkék. Csőre sárga, de költési időben narancssárgává válhat.
A szürke gém részben vonuló madár. Az észak-európai – és részben a közép-európai – állomány télire Afrikába, a Szaharától délre eső vidékre vonul. Viszonylag későn indul, és korán érkezik: Magyarországon február és október között figyelhetjük meg; igaz, az állomány egy része itt tölti a telet.
Vadászati stratégiája a gyorsaságra és a kivárásra épül: mozdulatlanul áll a sekélyesben, várva az áldozatot, majd hegyes csőrével lecsap. Olykor úsznia is kell, ami nem okoz neki gondot. Táplálékkeresés közben akár 30 kilométerre is eltávolodhat pihenőhelyétől, és nem ritka, hogy táplálékban gazdag helyeken tömegesen bukkan fel. Előszeretettel dézsmálja meg a halgazdaságokat és kerti tavacskákat.
Röpte közben feltartott feje, S alakban behajtott nyaka és hátranyújtott lába a gémfélék jellemzője. Repülése lassú, nehézkes. Jellegzetes hangja az érdes, recsegő „kraank” kiáltás. Fészkelőhelyén olykor csőrét csattogtatva ad hangot.
A szürke gém telepeken fészkel, melyek általában ártéri erdőkben, fák koronájában jönnek létre, de olykor nádasokban vagy sziklákon. A telepeken minden hímnek megvan a maga revírje, területe a jövendő fészek körül, amit hevesen védelmez a többi hímmel szemben. Amíg párra nem akad, a hím hangos kiáltásokat hallat, tojó közeledtére pedig nyomban pózolni kezd: nyakát kinyújtja, csőrét az égnek emeli. Ha a tojó közeledik, a hím lehajtja fejét, és csattogtatja a csőrét.
A pár fészke alapvetően gallyakból, nádszálakból készül. Évente csak egyszer költ, és enyhébb időben akár már február végén megkezdődhet tojásrakás, azonban erre rendszerint csak márciusban kerül sor. A 55–64-szer 40–46 milliméteres tojásokat nem egyszerre rakja le a tojó, így a 4–5 fióka kisebb időeltolódással kel ki. Táplálékban szegény években előfordul, hogy csak az idősebb utódokat nevelik fel szüleik, a gyengébbek pedig elpusztulnak.