Angol: Black-crowned Night Heron
Francia: Bihoreau gris
Német: Nachtreiher
Román:
Szerb:

Rendszertan: Gólyaalakúak rendje / Gémfélék családja

Elterjedés, élőhely: Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európa és Afrika nagy részén elterjedt
Természetvédelmi helyzete: Nem veszélyeztetett

Testtömeg: 500-800 g
Testhossz: 58-65 cm
Szárnyfesztávolság: 105-112 cm

Táplálkozás: Halak, békák, vízi rovarok, kisemlősök
Szaporodás: 20-22 napos kelési idő után 3-5 tojás kel ki
Élettartam:
Szociális viselkedés: Társas állat

 
A kifejlett bakcsó tollazata alapvetően fekete-fehér. Csőre, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan arcbőréhez. Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel, és olykor összekeverhetőek a hasonló méretű, összességében világosabb színezetű és csíkos bölömbikával.

A kisebb termetű, társas gázlómadárak közé tartozik. Bújkáló természetű, szürkület  idején lesz aktív (erre utal tudományos elnevezése is: Nycticorax = Éjszakai holló), nappal pedig csapatosan pihen élőhelyén, a nádasok vízközeli peremén, fűzfákon.

A gémfélék többségéhez hasonlóan költőtelepeket alkot, elsősorban a nádasban, fűzbokrokban, ártéri fákon. A kolóniákban olykor más gémfélék is előfordulnak. A telepen belül minden hímnek megvan a maga territóriuma, amit látványosan védelmez a betolakodókkal szemben: leszegi a fejét és felborzolja nyakán, hátán és a mellén a tollait, közben rövid kiáltásokat hallat. A partnert viszont csőrfenéssel és jelképes tollápolással üdvözli.
A fészket a tojó építi a hím által összehordott gallyakból és náddarabokból. A rendetlen, durván összerótt fészket évről évre bővítik.

Magyarországon a bakcsók állománya stabil, 2400-3600 költő pár közé tehető. Elsősorban a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Kis-Balaton vidékén fordulnak elő, de gyérebb állománnyal az egész Dél-Alföldön, a Tisza mentén, a Velencei-tónál és a Kisalföldön, valamint Délnyugat-Magyarországon is találkozhatunk. Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, valamint Magyarország legnyugatibb régióiban ritkának mondható.